Bíró Mária szociális testvér

Bíró Mária SSS

Mottó: Fogadj Uram szereteted egészen elégő áldozatául.
Örökfogadalom éve: 1985

Hivatásom

A Gondviselés úgy alakította életemet, hogy már kora gyernekkoromban volt egy belső érzésem, megérzetem a hívást, amelyért naponta imédkoztam. A kommunista időkben ennek kivitelezése kilátástalannak látszott. Közben matematika szakon végeztem, a matematika megtanított síkba, térbe és a végtelenbe nézni, ugyanígy a lelkiélet útja elvezet bennünket a végtelen Isten ölelésébe, szeretetébe, Országába, örök boldogságba.

Szolgálatom

Most már nyugdíjaskként apró figyelmességekkel igyekszem másoknak örömet szerezni, a vendégszeretetet gyakorolni, de főleg az imádságot a Társaságért, az egyházért és a világ békéjéért.