Az adventi időszak nem csupán várakozás és felkészülés, hanem a megtérés útja is, amely a hideg téli éjszakák sötétségéből a betlehemi csillag fényéhez vezet, a bűn rabságában élők szomorúságától az Úr által hozott szabadítás öröméig.
Az Öröm vasárnapjának (Gaudete) első olvasmányában Izajás próféta azt mondja nekünk, hogy az öröm az egész teremtésre kiterjed, és eszkatologikus természetű: „Meg fogják látni az Úr dicsőségét, Istenünk fenségét.” (Iz 35,2b)
Ha a Szentírást tanulmanyozzuk, azt látjuk, hogy az öröm vörös fonálként szövi át azt, mint egy fényjel, amely az idők homályából érkezik felénk. Az Ószövetségben több kifejezés is létezik az öröm megjelölésére, mindegyik saját árnyalattal. Ezek a szavak azt mutatják, hogy az öröm nem pusztán érzelmi állapot, hanem mély válasz Isten jelenlétére és cselekvésére. Így Izrael népe felfedezi, hogy az öröm Isten közelségéből, üdvözítő beavatkozásaiból és a messiási reményből fakad: „Ne szomorkodjatok, mert az Úr öröme a ti erősségetek.” (Neh 8,10)
A Zsoltárok könyvében ezt olvassuk: „Nagyobb örömet adtál szívembe, mint amennyi nekik van …” (Zsolt 4,8). Izajás próféta pedig így szól: „Az Úrban leled örömödet, Izrael Szentjében dicsekszel.” (Iz 41,16). A próféták olyan örömről beszélnek, amely a Messiás eljövetelével az egész népet átjárja, s amely a szomorúságot dicséretté, a száműzetést hazatéréssé változtatja.
Ez az ígéret az Újszövetségben teljesedik be teljes mertekben. Az angyal a pásztoroknak „nagy örömet hirdet az egész népnek” (Lk 2,10), hirdetve Isten belépését a történelembe Jézus születése által. Nyilvános működése során Jézus feltárja, hogy az igazi öröm az Atya szeretetéből, az Ige iránti engedelmességből és a vele való közösségből születik: „Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen.” (Jn 15,11) Húsvét fényében ez az öröm azok megkülönböztető jegyévé válik, akik találkoztak a feltámadt Krisztussal.
Az apostolok ugyanezt a tapasztalatot adják tovább: az evangélium örömet hoz még az üldöztetések közepette is, és a keresztény közösségeket úgy írják le, mint akik telve vannak örömmel és Szentlélekkel: „A tanítványokat eltöltötte az öröm és a Szentlélek.” (ApCsel 13,52) Szent Pál számára az öröm nem választási lehetőség, hanem a hit parancsa: „Örüljetek mindig az Úrban! Újra mondom: örüljetek!” (Fil 4,4). Az öröm a Szentlélek gyümölcse, belső műve, amely által Isten a hívők szívében lakik: „A Lélek gyümölcse: szeretet, öröm, béke …” (Gal 5,22).
Így az öröm joggal nevezhető a Szentírás vezérmotívumának: kíséri a kinyilatkoztatást, táplálja a hitet és hirdeti az üdvösséget. Valójában az egész keresztény élet meghívás arra az örömre, amely Istentől származik és a Krisztussal való találkozásban teljesedik be.
Az öröm témája jelen van az egyházatyák írásaiban is. Szent Ambrus szerint maga az evangélium is „az öröm evangéliuma”: „Krisztus örömöt hoz, nem szomorúságot.”
Szent Jeromos számára az öröm forrása maga a Szentírás: „Szeretem az Írást, mert olyan örömmel tölti el a szívemet, amely nagyobb a világ minden gyönyörűségénél.”
Szent Ágoston az öröm egyik legmélyebb teológusa. Számára az öröm elválaszthatatlan a szeretettől, az igazi szeretet pedig egyedül Isten felé irányul. Megkülönbözteti a laetitia-t, a mulandó természetes örömöt, és a gaudium-ot, a lelki örömöt, az igazság örömét, amely a kegyelem ajándéka.
Aranyszájú Szent János is hangsúlyozza, hogy az öröm a szeretet gyümölcse: „Amikor Krisztus szeretete fellobban a szívben, olyan örömöt szül, amelyet senki sem tud kioltani.”
Természetesen mindennapi életünkben is sok okunk van az örömre. Az öröm érzése rendszerint életünk és szeretteink életének pozitív eseményeihez és tapasztalataihoz kapcsolódik.
Gyermekkoromban számomra a legnagyobb öröm édesanyám jelenléte volt; és miután földi élete véget ért, helyét mennyei Édesanyánk, a Boldogságos Szűz Mária vette át, akit a Lorettói litániában így nevezünk: Örömünknek oka.
Bizonyára ti is megtapasztaltátok, hogy mindennapi életünk kisebb-nagyobb örömei egy ideig tartanak, majd elhalványulnak, vagyis mulandók. Arról nem is beszélve, hogy életünkben sok nehézséggel, betegséggel és tragikus eseménnyel is szembe kell néznünk, például egy szeretett személy elvesztésével és sok mással. És mégis: megtapasztalhatjuk-e az örömöt ilyen körülmények között is? Igen, mert az élet nehézségei is mulandóak, és bármilyen helyzetben legyünk is, nem vagyunk egyedül. Az, Aki kísér bennünket, támogat, velünk szenved és velünk együtt imádkozik, maga az Úr Jézus. Ő mellettünk jár, néha kézen fog, máskor a jó Pásztor módjára a vállára vesz bennünket. Állandó jelenléte életünkben az igazi, maradandó öröm forrása: „Viszontlátlak majd titeket, és szívetek örülni fog, és örömötöket senki sem veszi el tőletek.” (Jn 16,22)
Ezen az Öröm vasárnapján arra kapunk meghívást, hogy elmélyítsük személyes kapcsolatunkat Istennel, és reményünket az ő ígéretébe vessük: „És íme, veletek vagyok mindennap a világ végéig.” (Mt 28,20)
Dănescu Teodora SSS
