Advent második vasárnapján a Szentírás különösen gazdag képekkel szól hozzánk. Baruk próféta látomása szerint Isten „alacsonnyá teszi a magas hegyeket, a völgyeket feltölti”(Bár 5,7), hogy népe biztonsággal járjon az Ő dicsősége alatt. Keresztelő János ugyanezt visszhangozza: „Készítsétek elő az Úr útját! ….a görbe váljék egyenessé, a göröngyös simává!” (Lk 3. 5b) Pál apostol pedig azt kéri elsőként: „Szeretetetek gyarapodjon a helyes ismeretben és teljes megértésben, hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes.” Filippi 1,9-10 E három üzenet ugyanarra mutat: az advent nem passzív várakozás, hanem egy konkrét, belső munka ideje, amely erőfeszítést, kitartást és őszinteséget kíván tőlünk. „Szeretetetek gyarapodjon ismeretben és megértésben” (Filippi 1,9) Ezzel Pál apostol nem azt mondja, hogy legyen több érzés, több lelkesedés – hanem hogy a szeretetünk gyarapodjon ismeretben és megértésben. A keresztény szeretet nem naiv jóindulat, hanem látás, megkülönböztetés, tisztánlátás, érettség. A szeretet akkor hiteles, ha képes helyesen látni: önmagamat, a másikat, a helyzeteket, a döntések következményeit. Aki gyarapodik megértésben, az nem sodródik, hanem tudatosan készül. „…hogy el tudjátok dönteni, mi a helyes.” (Filippi 1,10) A döntéseink formálják az adventünket, nem a hangulataink, nem az időnaptárunk zsúfoltsága, nem a körülmények. Döntéseink esetén, vizsgáljuk meg, hogy adok-e időt Istennek? Mire mondok nemet? Mi mellé teszem oda a szívemet? Kérem-e a valódi megtérést, vagy csak „adventezgetek”? A helyes döntések olyanok, mint amikor a hegyeket eltakarítják, a völgyeket feltöltik: haladni lehet rajtuk. A rossz döntések pedig göröngyösek: mindig megbotlasz bennük.
Mit jelent ma „készíteni az Úr útját”? Izajás és Keresztelő János képei őszintén szembesítenek minket: Isten útja nem magától készül el. Abban nekünk is dolgozni kell. Völgyeket feltölteni azt jelenti, hogy megtalálni magunkban az üresség, a hitetlenség, a reménytelenség, kedvetlenség, közömbösség gyökereit. Ha túl sok bennem a büszkeség, önzés, túlzott önvédelem, makacsság, sértettség, akkor ezeket a hegyket kell az életemből elhordani. Ha kerülőutakat járok, ha valamilyen szinten nem őszinte az életem, akkor ezeket a görbéket kell kiegyenesítenem. Ha rendezetlenség, szétszórtság, kapkodás, fegyelmezetlenség uralkodik bennem, akkor ezeket a “göröngyöket” kell elsmítanom. Ez mind munka. Nem látványos, hanem belső, csendes, fáradságos munka.
Miért nem elég adventben csak „imádkozgatni”? Miért kell az erőfeszítés? Mert Lehet úgy imádkozni, hogy semmi sem változik bennem, lehet úgy böjtölgetni, hogy a szívem kemény marad, lehet úgy várni Karácsonyt, hogy csak dekorációt cserélek, de nem életstílust. Advent nem dekorációcsere, hanem irányváltás. Az erőfeszítésmentes jámborság – nem formál át bennünket. Isten kegyelme minden, de Isten kegyelme sosem a tétlenséget támogatja, hanem a megtéréshez adott erőt: a kegyelem nem helyettesít, hanem mozgósít. Mindezekhez kitartó, őszinte, gyakorlati lépések kellenek. A valódi advent nem kényelmes, hanem felszabadító. Nem könnyű, de mély. Nem gyors, de örömteli. Mert az igazi találkozásokhoz – legyen az Istennel vagy emberrel – fel kell készülni.
Baruk próféta szava gyönyörű ígéretet hordoz: „Isten vezeti majd népét örömben, dicsőségének fényében.”(Bár 5, 9) Isten meg akar érkezni, meg akar engem találni, ösvényt keres a szívemben. De, hogy az út járható legyen – abban nekem is van részem. Az adventi fáradság nem büntetés, hanem inkább tisztulás, felszabadulás, gyógyulás. Érdemes dolgozni érte, mert az advent végén nem a saját teljesítményem áll majd, hanem Ő maga: Jézus Krisztus, aki eljön, hogy az életemet újra egyenessé tegye.
Imre Edit SSS
